Növekedett tavaly a Danubiana Kft. árbevétele

Megőrizte piacait, és néhány százalékkal növelte árbevételét tavaly a borait elsősorban külföldön értékesítő bonyhádi székhelyű Danubiana Kft.

 

A német tulajdonú cég nettó árbevétele az előző évben 12,8 millió euró volt – mondta Schmidt Győző ügyvezető igazgató. A bonyhádi és gyöngyösi telephelyen működő társaság tavaly az előző évihez hasonló mennyiségű, 140 ezer hektoliter bort értékesített.

A Danubiana 90 százalékban Angliában, Németországban és a skandináv országokban van jelen elsősorban fehér – többek közt chardonnay, zöld veltelini, királyleányka, muskotályok – borokkal, amelyeket kereskedelmi láncok forgalmaznak. A hazai forgalom 10 százalék körül van. A cégvezető szerint 2016-ban az angol piacon sikerült erősíteni a jelenlétet egy pinot noirral, a finn piacra pedig egy cuvée-vel jutott be a kft.

Az ügyvezető igazgató arról is beszámolt, hogy idén nem vásárolnak külföldi mustsűrítményt, amelyet ezúttal hazai termelőktől származó szőlőből készítettek el. Az előző évben a dél-dunántúli, egri és mátrai borvidékről vásárolt, mintegy 190 ezer mázsa szőlőt dolgoztak fel, és 2017-ben változatlanul 140 ezer hektoliter bort terveznek értékesíteni, belföldön valamivel kevesebbet a korábbinál.

A tavalyi évjáratú szőlő minőségéről elmondta: a szüret idején hullott csapadék miatt a muskotálynak valamelyest visszafogottabb volt az illata, a kék szőlők esetében pedig a késői szüret nem járt a várt cukorfok- és minőségnövekedéssel.

(Forrás: MTI)