Rozé, Rizling, és Jazz Napok Veszprémben

Napi három koncerttel, balatoni borokkal, kézműves ételekkel várja a látogatókat a Rozé, Rizling és Jazz Napok július 7-től tíz napon át Veszprémben.

 

Mészáros Zoltán fesztiváligazgató elmondta, hogy a Rozé, Rizling és Jazz Napok, a VeszprémFest kísérőrendezvénye, július 16-ig várja a jazz kedvelőit magyar előadókkal a veszprémi Óváros téren. Elsősorban a vokális jazz fiatal, pályakezdő képviselőit hallhatja majd a közönség.

A fesztivál nyitónapján Kökény Attila, július 10-én Karácsony János, július 14-én Zséda, a zárónapon Malek Andrea és Tátrai Tibor zenél. Fellép a Gyöngyhalász Latin Zenekar, a Swing-swing és Németh Kyra, akik veszprémi zenészek. Hallhatja a közönség mások mellett Enyedi Sugárkát, Szőke Szandrát, Szőke Nikolettát, Gereben Zitát és Falusi Mariannt.

A fesztivált hét évvel ezelőtt egy helyieket megszólító ingyenes rendezvénynek szánták, mára azonban mintegy 40 százaléka a látogatóknak nem helybéli, ami azt jelenti, hogy komoly vonzerőt jelent a turisták számára is.

A fesztiválra harminc borász hozza el borait, főként a balatoni régióból, vendégként pedig a móri borrégió mutatkozik be. Kézműves sajtokat, sonkát és csokoládét is lehet majd kóstolni az ingyenesen látogatható fesztiválon.

(Forrás: MTI)