Soltész Gergő az Ostoros-Novaj Bor Zrt. új elnök-igazgatója

Február elsejétől Soltész Gergő látja el az Egri Borvidék legnagyobb borászati vállalkozásának elnök-igazgatói tisztségét.

Az édesapja, Soltész Gábor helyét átvevő új cégvezető elmondta: a következő időszakban a tradíciókra alapozott, de a piaci igényekhez igazított fejlesztéseket terveznek. Ezek révén hosszútávon is meg szeretnék erősíteni a társaságról kialakult képet, amely szerint a nagyobb magyarországi borászati üzemek között a három legismertebb egyike az Ostoros-Novaj Bor Zrt.

Hozzátette: tudatosan készült a feladatra. Két éve már korábbi munkája, az FHB Bank vezérigazgatói teendői mellett a zrt. igazgatóságának elnökeként vett részt a társaság irányításában.

Soltész Gergő elmondta: céljuk a borvidéki vezető szerep megőrzése, illetve a minőség és az elfogadottság tekintetében való előrelépés. Ezt szolgálja a stabil, jó minőségű szőlőalapanyag-bázis megteremtése, amely a többi szőlőtermelőtől, illetve a más borvidékekről érkező felvásárlóktól való függetlenedést, valamint a gépi művelést is lehetővé teszi. A szőlőfeldolgozás korszerűsítésére is több tízmillió forintot költöttek az elmúlt években, de további fejlesztéseket terveznek mintegy 150 millió forint értékben.

A borokat a fogyasztók minél nagyobb tömegével szeretnék helyben megismertetni, ennek érdekében hamarosan megnyitnak egy egri, szépasszonyvölgyi „autentikus” pincét. Fontosnak tartják a fogyasztókkal való kommunikációt, az érzelmi kötődés kialakítását is.

A fejlesztéseknél számítanak az kkv-knak szánt, vissza nem térítendő uniós forrásokra, illetve arra, hogy a nagyobb hozzáadott értéket képviselő növénykultúrák, így a szőlő kiemelt figyelmet, támogatást kap.

Az elnök-igazgató arról is beszélt, hogy általános a vélekedés, miszerint a kis, kézműves borászatok termékei a jók, a nagyoké nem annyira. Pedig a nagyüzemnek sok előnye van: nagyobb alapanyag-bázisból tud dolgozni, jobban tudja szelektálni a szőlőfajtákat, eredményes működés esetén többet tud beruházni, korszerűbb technológiát tud alkalmazni, jobban tudnak szakosodni a borászok.

Az Eger szomszédságában, Ostoroson és Novajon gazdálkodó, hagyományosan szőlőtermesztéssel és borászattal foglakozó szövetkezetből alakult Ostoros-Novaj Bor Zrt. 400-500 hektárnyi, kistulajdonosok birtokában lévő szőlőterületet integrál, de terveik között szerepel mintegy 70-80 hektárnyi szőlő telepítése is. A cég ezen felül mintegy ezer hektárnyi szántóföldön is gazdálkodik. A társaság évente mintegy ötmillió palackot értékesít, 90 százalékban hazai piacon. Tavalyi árbevételük meghaladta a 2 milliárd forintot. Közlésük szerint a zrt. a hasonló méretű hazai borászati üzemek között piacvezető helyet foglal el.

(Forrás: MTI)