Nádasdy borünnep Sárváron

Az ötödik Nádasdy borversenyre 47 pincészettől 151 minta érkezett a várost körül ölelő öt hazai- és két külföldi borvidékről, ahol a kiírás értelmében a Nádasdy családnak voltak birtokai. A legjobb 30 bor június 22-én kóstolható a nagyközönség számára.

Nádasdy TOP30+ BORÜNNEP – borral átitatott történelem – Tízedik fesztivál, ötödik borverseny, negyedik TOP30+ sétálókóstoló. A történelmi számsor így alakul a fesztivál szempontjából Sárvár városának történelmében. A Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora 2018 nemzetközi borverseny 151 mintájából a közönség számára delegált 30 bor június 22-én, pénteken egy sétáló borkóstoló és múzeumi tárlatvezetés keretében kóstolhatóvá válik a közönség számára, ahol a borfogyasztók szavazhatnak a közönségdíjas borra is.

A fesztivál és kapcsolódó rendezvényeinek folyamatos megújulása idén is „gyümölcsöt” hozott. Nemzetközi megmérettetéssé lépett elő a rekordokat megdöntő borverseny, a szlovén és osztrák határmenti területekről is érkeztek minták. Idén szintén a Nádasdy Ferenc Múzeum lesz a házigazdája az egyedi hangulatú borünnepnek, ahol a múzeum – fizikai és lelki – értékei is elérhetővé válnak, és már-már hagyományosan borospohárral a kézben rövid történelmi sétára is lesz alkalom. A hagyományőrzés olyan fontos szerepet játszik a szervezők életében, mint anno a bor a történelmi korszakokban, így tradíció már, hogy a Nádasdy Történelmi Fesztivál előtt a nagyközönség is bírálhatja a tételeket. A borfogyasztók, kóstolók szavazhatnak a közönségdíjas tételre is, így minimum 30 bor nyílt mustrájára lesz lehetőség, amelyben egy 20 pontos rendszerű kóstolólap is segítség lehet. Az esemény nyitott a borok készítői, és a pincészetek képviselői előtt, így akár egy-egy beszélgetés, hasznos információ hasznos lehet a kóstoló során. A borversenyre az egykori Nádasdy uradalom területéről kikerülő mai borvidékek, vagyis Soproni-, Somlói-, Badacsonyi-, Balaton-felvidéki-, Zalai borvidék bortermelői nevezhették palackozott tételeiket, de határon túli borászatok is neveztek, így nemzetközi megmérettetéssé lépett elő a borverseny.

A mostani, ötödik borversenyre 47 pincészettől 151 minta érkezett a várost körül ölelő öt hazai- és két külföldi borvidékről, ahol a kiírás értelmében a Nádasdy családnak voltak birtokai. Egyéjszakás romantikus időutazás is biztosan átszövi a borünnepet. A torony egyedi látószögéből szemlélhetjük a várost, kóstolhatjuk, visszakóstolhatjuk választott borainkat. Az este szakmai értékét vas megyei vendégborászok erősítik, és a Kékfrankos éve keretében „Kékfrankos 30 perc” fakultatív borkaland a határokig vihet minket.

Időpont, helyszín: – 2018. június 22., péntek / 19:00 – 24:00 óráig / Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum Jegyek / árak / vásárlás: – Jegyelővétel: június 15-től június 22., péntek 17:00-ig: 4.500 Ft/fő

Borista kóstolóműhely és delikát, Sárvár, Batthyány u. 33./kapualj/ – vagy info, regisztráció: boristaposta@gmail.com – bővebb info: Nádasdy Történelmi Fesztivál facebook oldalán – Jegyvásárlás a helyszínen: – 5.500 Ft/fő – 19:00 – 21:00 óráig – „ALL IN” – Kóstolópohár bérelése: 1.000 Ft/db Program: – 19:00: kapunyitás – 19:30: megnyitó / helyszín – lovagterem – 20:30: vezetett múzeumi kortúra / indulás – lovagterem, főbejárat – 21:00 pénztár zárása – 22:00: Azt a kékfrankosát! – kékfrankos 30 perc /2018 a „kékfrankos éve”/ helyszín – időszaki kiállítás területe – 24:00: zárás