Melyik borukat fogyasztja legszívesebben?
Nálam nagyon erősen hangulatfüggő az, hogy éppen mit fogyasztok. Nem rendelkezem olyan határozott preferenciával, amivel azt mondhatnám, csak és kizárólag ezt vagy azt iszom. Amihez talán szívesen fordulok gyakrabban, az a Szent Tamásról származó bor. A Szent Tamás Furmintban, még egy forró évjáratban is megvan az a vibrálás, amit más dűlőkben nem találok meg. Nekem ez tetszik benne. Egyedülállónak gondolom azt az ásványosságot és azt a gazdagságot, ami egy Szent Tamásról jön. Nagyon komolyan befolyásolja a végeredményt az is, hogy a Szent Tamás dűlő melyik részéből származik az alapanyag, és mikor szüretel az ember. Én a Furmintról egyébként is azt tartom, hogy azon ritka fajták közé tartozik, ami eszméletlenül jól reflektál mind az éghajlat, mind a dűlő hatásaira. Ez a Szent Tamáson kifejezetten erősen érvényesül.
A Média Bora versenyen kategóriagyőztes lett a 6 puttonyos aszújuk a Betsek dűlőből. Milyennek látja ezt a területet?
A Betsek a másik, szívemhez nagyon közel álló terület. Pedig ez volt az a dűlő, amit sokáig sokan meg is kérdőjeleztek, vajon miért lehetett első osztályú. Ugyanis nagyon eredeti karakterrel rendelkezik, ami miatt sokan ódzkodnak tőle. Ugyanúgy, ahogy egy határozottabb, markánsabb karakterű ember is megosztja a környezetét – rajonganak érte, vagy utálhatják –, ez hasonló módon vonatkozik a Betsekre is. A Szent Tamáshoz hasonlóan ennek is olyan egyedi jelei vannak, amit máshol nem lehet megtalálni. És az a szép az egészben, hogy amikor az ember megkóstol egy Furmint-aszút a Betsekről, azonnal nagyon markánsan jönnek ezek a jegyek. Érdekes, ezt Hárs-aszún még nem nagyon tapasztaltam meg ennyire.
Azt mondják, a Furmint jobban tükrözi a terroir karakterét, mint a Hárslevelű.
Valószínűleg nem véletlenül terjedt el nagyobb mennyiségben a Furmint. Most a Mádi Kör dolgozik azon, hogy itt egy eredetvédelmi rendszert vezessen be településszinten. Abban messzemenőkig mindenki egyetért, a Furmint az a fajta, amire a kommunikációt ki kell hegyezni. Mostanában arról beszélünk, a fogyasztónak egyszerű üzenet kell, ha ez igaz, akkor tényleg egy fajtát lehet kommunikálni. Az más kérdés, hogy ki kell-e zárni minden más fajtát abból, hogy csúcsbort lehessen készíteni. De a kommunikációval mindenképpen ezt az egyet, a Furmintot célozzuk meg.
Milyen irányban változnak az utóbbi időben az aszúfogyasztási tendenciák, milyen hatással lesz a 2013-as jogszabályváltozás erre?
A hazai piacainkon ez a hatás nem jelentkezik nyilvánvalóan. Én úgy látom, hogy az elnyerhető támogatás nagyon erősen múlik a marketing tevékenységen is. Ha gazdasági szempontból nézzük, viccesen alacsony az az érték és mennyiség, amit aszúból forgalmazunk. Ha a jogszabályváltozások következtében csökken az aszúmennyiség, akkor sem gondolom, hogy ez Magyarország kivételével bármilyen hatással is lenne a piacra. Itthon előfordulhat, hogy nagyobb lesz a tülekedés és egy árcsökkentő hatása lesz, de az exportpiacokon nem gondolom. Ott a fogyasztók meghatározó többsége márkát vesz. Azt meg nem befolyásolja, hogy milyen folyamatok indultak be a hegyaljai szabályzást illetően.
Hogy alakul a borvidéki marketing terv?
Nem tudom, nincs róla információm. Arról beszéltek, hogy a borvidék marketingjét alakítjuk ki, racionalizáljuk a borvidéket; ehhez képest, gyakorlatilag semmilyen anyagot nem lehet írásban megkapni, mert titkos. Nem látom, hogy hogyan lépünk előre. Tudtommal 3 millió euró lett elköltve a célra, amit megfelelő helyre téve lehet jó eredményt elérni. De 2013-ban beszéltek arról is, hogy az új szőlőkataszter, az új dűlőklasszifikáció egy féléven belül elkészül; én még ennek sem láttam az eredményét.
Ön mire költené ezt a hárommilliót, ha kialakíthatna egy bormarketing-tervet?
Nem marketingszakember vagyok. Mindenesetre tény, hogy nagyon sok tennivaló van. Én úgy gondolom, alapjaiban kellene az egész borvidék működését megváltoztatni és nemcsak a marketingjét. Kezdve azzal, hogy tudományos háttérrel jobban megtámogatva kellene készíteni a bort, illetve ilyen alapon művelni a szőlőterületeket. De hát ehhez megfelelő klónoknak kellene rendelkezésünkre állniuk. És sajnos csak töredékük alkalmas erre. Volna egyébként lehetőségük rá, hogy viszonylag gyorsan elszaporítsanak olyan klónokat, amelyekből kevés van, de értékesek. De ehhez egy megfelelő laboratórium kellene. Kellene egy szaktanácsadói hálózat is, akikben bízhatnak a termelők, akik rendelkezésre állnak, akik támogatják őket, amikor felmerülnek a problémáik.
Technológiával a cégek meghatározó többsége el van látva. Tehát nem sok értelmét látom a mobil palackozó gépsornak. Ötven üzem rendelkezik palackozási engedéllyel ezen a vidéken. A jelenlegi technikával a borvidék teljes termésének a többszörösét is le tudnánk tölteni. Egy olyan gépsor, ami nekünk van, 4,8-5 millió palackot tölthet le egy évben. Azaz négy Royal méretű gépsor le tudja tölteni a borvidék teljes termését. Ehhez képest egy ekkora gépsorra kifizet ennyi cég hatvanmillió forintot és használja kb. 3-5%-os kapacitás-kihasználtsággal. Ilyen méretű gépsor legalább 15-20 darab van a borvidéken.
Én úgy gondolom, hogy igenis szükség volna arra, hogy az oktatás színvonalát is növeljék, ehhez nem biztos, hogy kihelyezném a karokat. Szerintem ettől nem lesz jobb az oktatás minősége. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy most is túl sok intézmény oktatja a mi szakmánkat. Nincs szükség ennyi szakemberre.
Min változtatna még?
Ahelyett, hogy koncentrálnánk az erőinket, tovább forgácsoljuk. Amúgy is gazdaságtalanul működik az ágazat, nemcsak Tokaj-Hegyalján, hanem általában. Szent meggyőződésem, hogy nincs szükség 4-5 kutatóintézetre a borágazatban. Ha szükség is volna, nincs jelentősége, mert pénzünk nincs rá. Ezt valakinek finanszíroznia kellene. Ráadásul egy tisztességes laboratórium több százmilliós nagyságrend körüli felszereléssel bír, aminek a működtetése is sok pénzbe kerül. Hegyalján ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert nem tudjuk hatékonyan működtetni. Az más kérdés, hogy szükség lenne itt egy kutatóállomásra és még néhányra több helyen, de nem biztos, egy ilyen felszerelt laborral. Én úgy gondolom, egy központi labor tökéletesen elég volna, a kutatási projekteket pedig meg lehetne határozni lokálisan a mintavételezésekkel egyetemben. A minták mérése történhetne egy központi kutatóintézetben. Ha a németek nem engedhetnek meg maguknak – egy sokkal jobban prosperáló gazdasággal – több, jól felszerelt laboratóriumot, akkor mi miért erőlködünk? A magyar borágazat profitrátája a béka popsija alatt van. És nem vagyunk hajlandóak mégsem együttműködni és racionalizálni.
Mekkora az összefogás a borvidéken?
Bízom benne, hogy lesz elég erő, ami már kimozdít bennünket abból a posványból, ahol most vagyunk. Előbb-utóbb csak látja Hegyalja, illetve az egész borágazat, hogy csak így működik. Azt látom a legnagyobb problémának egyébként, hogy mindenki másoktól várja a megoldást. Nagyon sokan nem hajlandók belátni, hogy tenniük kell annak érdekében, hogy az ágazat mozduljon előre. És az ágazatért kell tenni. Nem a saját érdekeket kell mindenekelőtt tolni, mert úgy nem fog működni. A Mádi kört azért találom egyébként nagyon fontosnak, mert itt szerencsére van néhány ember, aki úgy gondolja, először a közösségbe kell tennie, hogy utána saját maga is kivehessen a közös tálból. Sajnos ezt nagyban nem látom megvalósulni. Pedig csak így fog működni. Senki nem fog nekünk pénzt adni. Senki nem fog velünk foglalkozni, az Unió sem. Magunkra leszünk utalva. Akkor rákényszerülünk arra, hogy együttműködjünk.
A teljes interjú a Bor és Piac 2016/5-6. számában olvasható.
