A legjobb egriek a Bikavérpárbajon

Az Egri borvidék elismert borszakértők segítségével válogatta ki legjobb vörösborait a budapesti márciusi bikavérpárbajra. A Magyar Borszakírók Köre által az ország legjobbjának választott Thummerer-bikavér is jelzi: érdemes odafigyelni a megújuló borvidékre, és annak vörösbor-házasításaira.

 

Az elmúlt években több blogger is kritikával illette az egri borokat. Ezért aztán az Egri Borászati Klaszter neves szakembereket kért fel arra, hogy a március 3-án a budapesti Hotel Corinthiában megtartott Eger-Szekszárd Bikavérpárbajra válogassa ki a benevezett 31 tétel közül a 15 legjobbat.

„A Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus által elnökölt szakértő zsűri volt a garancia arra, hogy elfogulatlanul kerülnek be a legjobb egri tételek a budapesti barátságos bikavér-rangadóra” – mondta el Pók Tamás, a klaszter vezetője. A borász azt is elismerte, hogy korábban több egri bortermelő nem vette komolyan a kritikákat, ezért felvetette, hogy borhigiéniai szakértők bevonásával dolgozzanak ki egy ajánlást, amely a szőlőfeldolgozástól a palackos érlelésig kísérné a bor útját – ez akár feltétele is lehetne az egri név használatának. A javaslat még az asztalon van, ám addig is szükséges megnyitni a szakma és a szakértők előtt a pincéket, hogy tanulhassanak a hibákból, míg az alaptalan kritikákat hitelesen tudják megcáfolni.

Azért is van szükség az átláthatóságra, mert Tarsoly József egri hegybíró és Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint több évjáratban is kimagasló minőségű szőlőt szüreteltek a gazdák a borvidéken, így annál fájdalmasabb volt, hogy néhány bor minőségét elrontotta a nem megfelelő pinceeljárás. Bár a zsűri ez alkalommal is talált kérdéses tételeket a 31 nevezett bor között, Mészáros Gabriella szerint az új, frissebb bikavérek már technológiai szempontból hibátlanok voltak, sőt, ahogy a borakadémikus megjegyezte: „A magasabb tannin helyett a gyümölcsösség felé mozdultak el, amit csak üdvözölni tudok.” Eger befektetése a pincefejlesztésekbe megtérült, így a borvidék előbb-utóbb maga mögött tudhatja a korábbi évek néhány kedvezőtlen híradását. Ezt látszik alátámasztani, hogy a Magyar Borszakírók Köre által először megrendezett versenyen a szakértők Thummerer Vilmos Egri Bikavér Grand Superior 2012-es borát választották Magyarország legjobb vörösborának, mi több, az általuk elismert 24 bor negyede, összesen hat tétel származott az egri borvidékről.

A budapesti bikavérpárbajon az alábbi egri pincészetek tételeit lehet kóstolni:

  • Besenyei Borház
  • Bolyki Pince
  • CHW Bormanufaktúra
  • Egri Borvár
  • Gál Lajos
  • Gál Tibor
  • Gróf Buttler Borászat
  • Kovács Nimród Borászat
  • Nyolcas és Fia
  • Ostorosbor
  • Petrény Winery
  • St. Andrea Szőlőbirtok
  • Tarjányi Pince
  • Thummerer Pince
  • Vincze Béla