Bemutatták a Magyar Konyha balatoni gasztrokalauzát

A Balaton legjobbnak ítélt éttermeit, strandbüféit, borászatait, piacait, cukrászdáit és egyebek mellett kerékpározóknak ajánlott helyeit ismerteti a Magyar Konyha magazin Balaton 2017 Gasztrokalauz című kiadványa.

 

Az ötödik alkalommal megjelent és a Magyar Konyha júliusi-augusztusi számával együtt kapható gasztrokalauz igyekszik reális képet adni a térség vendéglátásáról. A Balatont 7 régióra osztja és 360 olyan helyet nevez meg, amelyet munkatársaink kipróbáltak – mondta el Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök felesége.

Hangsúlyozta: régebben a Balatonról sokaknak a lángos és a hekk jutott az eszébe, az elmúlt 6-8 évben ugyanakkor a nyaralók növekvő igényeinek, a környék termelőinek, borászainak és a hozzáértő, szakmájukat szerető, lelkiismeretes vendéglátósoknak köszönhetően óriási fejlődés történt az itteni vendéglátásban.

Ehhez a változáshoz az újságírók, a Magyar Konyha magazin is igyekszik hozzájárulni, tavaly láttuk, hogy strandszatyrokban, a regények mellett ott van a hiánypótló gasztrokalauz is – közölte Lévai Anikó.

A jövőbeni tervekről elmondta, felmerült, hogy a zsebkönyvet 2018-ban német vagy angol nyelven is megjelentetik.

Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője arról szólt, hogy amíg az első gasztrokalauzba 170 cím került be „elég megengedően”, az ideibe már 360 „elég szigorúan”, ez érzékelteti a balatoni gasztronómiában bekövetkezett pozitív változásokat.

A négynapos fáradtolaj-szagból, a kínai palacsintatésztából, a fejnélküli hekkből nemcsak a vendégeknek, hanem termelőknek, tenyésztőknek, vállalkozóknak, szakácsoknak is elege lett, így születtek meg a különleges szendvicseket kínáló strandbüfék, a kecsege, az angolna visszahozására, a kínálat bővítésére irányuló törekvések – mutatott rá. A borászatról szólva hozzátette: a korábbi 10-20 emblematikus borász helyett ma már 100 készít bort saját elképzelései szerint.

Megítélése szerint a jó nyaraláshoz jó idő, jó társaság, jó bor és jó étel kell. A Magyar Konyha hiteles kiadványt igyekezett összeállítani, ami abban segít, hogy a nyaralás valódi élmény és ne kudarc legyen.

Az idei gasztrokalauz 30 ezer példányban jelent meg, a tavalyiból mintegy 20 ezret adtak el. Csapody Balázs, a bemutatónak otthont adó Kistücsök étterem tulajdonosa azt mondta, hogy amikor a vendéglátóhelyét megnyitotta, még csak álom volt, hogy a régióról úgy beszéljenek: „a jóízű Balaton”. Ez az álom azonban megvalósulni látszik, mert egyre jobbak az éttermek, a cukrászdák, a strandbüfék, a borok, s egyre jobb minőségű termékekkel, alapanyagokkal állnak elő a termelők.

(Forrás: MTI)