Tolcsván átadták a felújított Szirmay-Waldbott-kastélyt

A Világörökségi védettséget élvező Tokaj-hegyaljai Kultúrtáj részét képező Tolcsva Község központjában álló Szirmay-Waldbott-kastély Európai Uniós támogatásból újult meg.

A rehabilitált kastély kettős funkciót tölt be, termei részben kiállítótérként szolgálnak, egyes részei emellett kulturális rendezvénytérként is hasznosíthatók. A kastély kiállításának középpontjában

az egykori nemesi rezidencia fordulatos történetének, valamint lakóinak e falak között zajló életének, hétköznapjainak és ünnepeinek a bemutatása áll. A levéltári kutatások során feltárt gazdag ismeretanyag, fotók, korhű és rekonstruált tárgyi emlékek, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiállítási installációk révén ismerkedhet meg a látogató a kastély és a benne élők életével.

Újjáépítették a főúri szalont, a könyvtárat, valamint a kápolnát, a megújult létesítmény különböző rendezvények megtartását is lehetővé teszi. Úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket, koncerteket lehet szervezni.

Csoma Ernő, a település polgármestere az avatáson elmondta: céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére. Hozzátette: a múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést, ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.

Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen „azt már megtették őseink.” Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.

Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a magyar kormány az utóbbi két évben több mint hárommilliárd forintot fordított Tokaj-Hegyaljára, amelynek már most, a turisztikai szezon kezdetén látszanak az első jelei. A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció. Ezek a fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak, és Tokaj-Hegyalja fejlődését szolgálják – tette hozzá.

A Münchenből érkezett Waldbott Éva örömét fejezte ki, hogy az enyészet évtizedei után a kastély újra megbecsült eleme lehet a Tokaji Borvidéknek. Ő fiatalasszonyként került a kastélyba, de csak néhány hónapig élvezhette itt megérdemelt házúrnői szerepkörét, mivel a kommunista hatalomátvételt követően menekülniük kellett. Waldbott Éva örömmel érzékelte a Bor és Piac legfrissebb számából, hogy egykori birtok-központjuk, a Kincsem kastély és birtok is rekonstrukciós folyamat alatt áll. Az eseményen részt vett Szirmay Gábor, az egykori kastélyépítő nemesi család leszármazottja is.

Szirmay Gábor a családfával